A Közönséges bûnözõk és Az eminens rendezõje a kõkemény realizmus helyett ezúttal a fantázia birodalmába merészkedett, emberi érzésekkel, gyarlóságokkal és különleges adottságokkal rendelkezõ mutánsok közé, egy nem is olyan távoli jövõbe.

Legújabb filmjével a 60-as évek egyik legnépszerûbb képregény sorozata elevenedett meg a kezei közt, egy olyan mindmáig hatalmas rajongótábort maga mögött tudó mágikus mitológia, mely a mûfajon belül sokkal komplexebb és kifinomultabb, mint társai. (Az alkotók nem gyõzték hangsúlyozni, hogy az X-Men - A kívülállók nem egyszerûen a legfrissebb képregény adaptáció, amely a hollywoodi futószalagról a mozikba került, s még a megszállott rajongókat is jó elõre felkészítették rá, hogy ne várják az eredeti szolgai hûséggel kopírozott változatát.)

Bryan Singer utólag bevallotta, hogy sokat hezitált, mielõtt elvállalta az X-Men rendezését. Korábban szinte egyáltalán nem olvasott képregényt, és nem akarta a nevét adni egy újabb Batman utánzathoz. Miután felkérték a feladatra, átrágta magát a sorozat összes füzetén, és végignézte a rajzfilmsorozat mind a hetven részét. Belemerülve az X-Men legendába, fokozatosan felfedezte azokat az értékeket, amelyek a képregényt egyedivé teszik. Fontosnak tartja, hogy az 1963-ban Stan Lee, a Marvel Comics vezetõje által megálmodott fantáziavilág annak idején egy pontosan körülhatárolható politikai közegben jött létre. (Az USA-ban az elõítéletek ellen harcoló polgárjogi mozgalmak ebben az idõben érték el csúcspontjukat). Meggyõzõdése, hogy a képregény által felvetett kérdések ma még aktuálisabbak. Singer szerint az emberfeletti képességekkel rendelkezõ lények, az emberi társadalomból kirekesztett mutánsok a másság örök problematikáját vetik fel a népszerû mûfaj keretein belül. A rendezõ a társadalmi üzenet kihangsúlyozását éppen olyan fontosnak tartotta, mint azt a kihívást, hogy egy rendkívül feszült, akció- és fantáziadús, emellett mindvégig hihetõ és átélhetõ adaptációt készítsen.

Singer a kíváncsiságán túl azért is mélyedt el a nagy mennyiségû forrásanyagban, mert a forgatókönyv elsõ változatában még nem találta meg a mitológia lényegét. Az elsõ Batman és a Superman filmekbõl indult ki, amikor próbálta megkeresni a szuperhõsöket felvonultató legendás alkotások titkát. Hamar rájött, hogy az X-Men egészen más, mivel itt nem egy különleges képességekkel megáldott hõsrõl van szó, hanem egy csapat furcsábbnál furcsább lényrõl, vagyis egy kirekesztett fajról, mely a helyét keresi abban a világban, amely megteremtette. Ezek az alakok éppen olyan félelmetesek, mint amennyire sebezhetõek, és Singer egyre inkább ezt a vonatkozást tartotta fontosnak. Úgy érezte, hogy az X-Men karaktereivel a közönség leginkább úgy képes azonosulni, ha minél egyértelmûbbé teszik, hogy a sajátos képességekkel megáldott-megvert figurák mindegyikének van egy gyenge pontja. A különleges pszichés energiákkal rendelkezõ Xavier professzor például tolószékhez kötött, Rouge pedig, aki bárkinek képes leszívni az energiáit, nagyon elszigetelõdött, mivel annak sem érintheti meg a kezét következmények nélkül, akit szeret. Singer végül az adottság-átok kettõsségében látta meg hõsei lényegét.

Amikor végül elvállalta az X-Men rendezését, pontosan tudta, milyen kihívásokkal kell szembenéznie. A költségvetés korlátai éppen annyira befolyásolták a munkáját, mint a fanatikus rajongótábor teljesíthettelen elvárásai. Egy speciális effektektõl hemzsegõ, hetvenöt millió dolláros sikerfilm esetében óhatatlanul felmerülnek a legkülönbözõbb kompromisszumok. (Egyébként Singer arról híres, hogy keményen ragaszkodik a költségvetés és a forgatási terv betartásához, száz százalékig szem elõtt tartva a mûvészi szempontokat.) A több száz különleges effektre költött összeg tette ki a költségvetés majd egy harmadát, miközben egy sztárokat felvonultató, a legegyszerûbb helyszíneken játszódó romantikus komédia költsége általában meghaladja az X-Men-re fordított pénzt. Mindezek ellenére a legfontosabb problémát a rajongók jelentették. Singer elmesélte, hogy hónapokon át alakították a forgatókönyvet, nehezen döntötték el, hogy mely figurák maradnak, és melyek azok, amiket ki kell hagyni a moziváltozatból. Szembe kellett nézni a rajongók telhetetlenségével, akik minden kimaradt figurát hiányolnak majd, de szem elõtt kellett tartani a dramaturgiai szempontokat és a nagyjátékfilm adta kereteket is. A rendezõ - mindent egybevéve - a stáb tagjaival együtt elégedett a végeredménnyel, és bár nincs még végleges válasza a leggyakrabban feltett kérdésre, valószínûleg el fogja vállalni a jó elõre betervezett folytatást is.

Miért is ne mondana igent, hiszen száz százalékig a sajátjának érzi az elkészült filmet, és az internetes reklamálások ellenére úgy gondolja, hogy mûvészi szabadságának érvényesítése mellett hû maradt az eredetihez. Azt a vonalat, amely legpregnánsabban a Stephen King kisregénye alapján forgatott Az eminensben öltött testet (vagyis a Holocaust témáját) megkerülhetetlennek tartja, és úgy gondolja, hogy a kirekesztettség és a tolerancia problémája ezután is központi szerepet fog játszani a filmjeiben. Ebben a vonatkozásban az X-Men is ide sorolható. Az identitásproblémákkal küszködõ mutánsok sztorija számára ugyanannak az egyetemes történetnek a része, mely a másság örök kérdésérõl szól, ebben az esetben egy jövõbe helyezett fantáziavilág keretein belül.

R.P.